Kikapcsolódás biztonságban? Irány az erdő!

Az idegenforgalom egyike a pandémia által leginkább sújtott ágazatoknak, nem csoda, hogy sok országban kihívást okoz a turizmus vonzerejének visszaállítása. Magyarországon azonban az eddiginél is nagyobb érdeklődés övezi a természetközeli pihenési formákat, így az erdei turizmust is.

A szeptember 27-i turizmus világnapján egy rendhagyó időszakra tekinthetnek idén vissza az ágazat szereplői. Habár a vírushelyzet komoly hatást gyakorolt a külföldi utazásokra, az üdülési szokások átalakulása igencsak kedvező volt belföldi turizmus szempontjából. Ezen belül népszerűbbé vált az erdei turizmus, hiszen a járványhelyzet kitörése óta egyike azon tevékenységeknek, melyet nem érintettek korlátozások: a szabadban történő kikapcsolódás lehetősége mindvégig adott volt.

Amellett, hogy a természetben kikapcsolódni remek és a járványhelyzetben is biztonságos szabadidős tevékenység, számos előnnyel rendelkezik. Aktív és passzív pihenésre egyaránt alkalmas, és akkor is kitűnő programnak bizonyul, ha csak menekülnél a város zajától. A somogyi állami erdőket kezelő SEFAG Zrt. területén például számos erdei pihenőhely, parkerdő, erdei vasút, tanösvények, tornapályák, gyalogos és kerékpáros kijelölt túraútvonalak és rendkívül széles élményskálával szolgáló erdei látogatóközpontok várják a friss levegőre vágyókat.

A megye erdőterületei rendkívül változatos tájjal, sokszínű és gazdag élővilággal csábítják a turistákat, akiket tucatnyi szálláshely vár a teljes szállodai komforttól egészen az önellátásig mindenféle színvonalon. Több közülük izgalmas ízekkel és igazi, helyi erdei alapanyagokból készült gasztronómiai különlegességekkel tud szolgálni.

Az utazók aktív pihenési formák széles választékából szemezgethetnek: túrázástól a kerékpározásig gyakorlatilag minden megoldható. Viszonylag elterjedtnek számít a nordic walking, de nagyon sokan választják a futás helyszínéül is az erdőt, hiszen a jól kezelt turistautak erre is kiválóan alkalmasak.

Az erdei pihenés lehetősége és a SEFAG Zrt. létesítményei, mint a méltán népszerű, a Kaposvárhoz közeli Zselici Csillagpark és a desedai Kalanderdő, vagy a Nagyatád környéki Nagysalléri létesítmények, valamint a Mesztegnyői Erdei Vasút utószezonban is elérhetőek.

mev

 

 



Foglalás Ajándékutalvány Hírlevél Üzenet
Szálláshely neve*:
Név*:
Cím*:
Érkezés*:
Távozás*:
Felnőtt*: Gyerek:
E-mail*:
Telefon*:
Ellátás:
Számlázási név:
Számlázási cím:
Gyerekek
életkora:
Megjegyzés:

Ellenőrző kód*:
Mennyi négy meg három?

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi szabályokat.

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Név:
E-mail:
Üzenet:
 

Ellenőrző kód*:
Mennyi négy meg három?

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi szabályokat.
Név:
E-mail:
 

Ellenőrző kód*:
Mennyi négy meg három?

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi szabályokat.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
E-mail címére értesítést küldünk a legújabb programokról, hírekről és akciókról.

Név:
E-mail:
Üzenet:
 

Ellenőrző kód*:
Mennyi négy meg három?

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi szabályokat.
Turisztikai iroda
Vendégkönyv
Kérjük mondja el élményeit a szálláshelyeinken töltött időről és az igénybe vett szolgáltatásokról, egyéb programokról!Ha...
Fotógaléria


Madarak és Fák Napja 2023.


Erdeivándor Tábor


Vörösalma Vadászház


Balaton melletti kilátók


Haracsi Vendégház

SEFAG Zrt. logo Kardosfa Hotel logo Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola Zselici Csillagpark logo Deseda Kalanderdő Erdei szállás

Adatvédelmi tájékoztató »